2020. április 27., hétfő

Református hittan 04.27.


Jézus imádkozni tanít       2. osztály     Az Úri imádság (Máté evangéliuma 6.rész 5-14. versek)
Jézus tanítványaival együtt járta az országot. Egyik városból a másikba, egyik faluból a másikba ment.  Tanította az embereket és minden beteget meggyógyított. Emiatt csakhamar híres ember lett.  Ha valahol meglátták amint közeledik, összetódultak az emberek és várták a csodát. Egyszer az egyik helyen nagy sokaság gyűlt össze. Jézus látva a sokaságot felment a hegyre. Leült, odamentek hozzá a tanítványok és tanítani kezdte őket. De mentek ám az emberek is, hogy hallják mit beszél. Hosszasan, sok mindenre tanította őket.
Ezt a hosszú, mindenre kiterjedő tanítását nevezi a Biblia „hegyi beszédnek”.  Ebben található az imádság tanítása is. Jézus korában egyes emberek nagyon gőgösek voltak. Annyira, hogy még az imádkozásban is jobbak akartak lenni a másiknál. Gazdagok volta, szép díszes ruhában, szolgáik kíséretében sétáltak az utcákon, tereken. Időnként megálltak és két kezüket az ég felé emelve hangosan imádkozni kezdtek Istenhez. A körülöttük lévő emberek nagy tisztelettel hallgatták ezeket az imádságokat. „Halod, milyen jó ember? Milyen szépen imádkozik Istenhez?”
Jézus haragudott az ilyen képmutató emberekre, mert látta a szívüket, hogy gonoszok, lenéznek mindenkit. Istenre pedig nem figyelnek. A tanítványok tudni szerették volna, hogy kell imádkozni. Jézus megtanítja őket, ti így imádkozzatok.
Elmondja nekik. Olvasd el a könyvben a 97. oldalon, majd lapozz a 99. oldalra a 2. feladathoz és olvasd el újra. Az imádság mindegyik kérése más színű betűkkel van nyomtatva. Mindegyik kérés mellett ott van a magyarázata is. Ahogy olvasod, olvasd hozzá a magyarázatot. A színes nyíl mutatja melyiket kell olvasnod.
Ha még nem tudod, akkor tanuld meg kívülről az Úri imádságot a 97. oldalon lévő szép ablakkeretből.
Színezd ki a 98. oldal színezős képeit. Ezt most nem kell beküldened.
Jó munkát! Edit néni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése