2020. március 31., kedd

Katolikus hittan, 2020.03.30. Nagypéntek








2020. március 30.
Katolikus hittan
2.     osztály
Nagypéntek

Jézus az utolsó vacsora terméből az Olajfák hegyére ment. Ott volt egy kert: Getszemáni major, ahova gyakran járt. Apostolai közül hármat kért, hogy imádkozzanak vele: Pétert, Jakabot és Jánost. Ám ők mindig elaludtak.
Jézus tudta, mi vár rá, ezért gyötrődni kezdett. Egy angyal jelent meg, aki lelki erőt adott neki.
Nagycsütörtökről nagypéntekre való éjszakán sok templomban tartanak virrasztást, hogy együtt imádkozzanak Jézussal.
Ide, a Getszemáni kertbe érkezett Júdás egy csapat katonával, hogy elárulja Jézust. Bár Júdás egy volt az apostolok közül, mégis eladta Jézust 30 ezüstért.

Jézust mint egy rablót, megkötözve vitték el. Először a főtanács hallgatta ki. Sokan vádolták hamisan, de senki nem tudott rábizonyítani semmiféle bűnt. A főtanács előtt Jézus nyíltan vallotta: Ő a Messiás, az Isten Fia. Ezen a zsidók vénei megbotránkoztak és Jézus halálát kívánták. Mivel ők nem ítélhetek halálra senkit, elküldték Jézust a rómaiak helytartójához, Pilátushoz. Tőle várták Jézus halálos ítéletét, de Pilátus semmi bűnt nem talált Jézusban. Szabadon akarta bocsátani, de a zsidók egy másik foglyot, egy Barabás nevű rablót kértek helyette.
Pilátus megostoroztatta Jézust. A katonák gúnyt űztek belőle, tövissel koronázták, leköpködték és kinevették.
Pilátus egy tál vizet hozatott és kezet mosott a nép előtt. Ezzel jelezte, hogy ő ártatlan Jézus halálában.

Ma is mondják: „mosom kezem”, ha azt akarják kifejezni: én erről nem tehetek.
Jézus végül halálra ítélte Jézust, mert félt a néptől.
Jézus vállára vette a keresztet és elindult vele a hegyre, amit héberül Golgotának, magyarul Koponyák hegyének, latinul pedig Kálváriának hívnak. 
Itt kezdődik Jézus keresztútja, ami már a következő óra anyaga lesz.
A tankönyvedben a 89. oldalon találsz képeket nagypéntekhez.
Házi feladat: Tk.: 90/3.
Íme még néhány kép a mai órához: (A lap elejére került véletlenül... :) )

Napköziotthon


Kedves Gyerekek!

Jó étvágyat kívánok mindenkinek!

Pihenjetek, levegőzzetek kicsit! Aki szeretné, nézze meg a következő meséket!



Ha pihentél, készítsd elő az olvasókönyvedet! Küldök nektek a matek órához kapcsolódó játékos feladatokat! (Lehet, hogy már játszottál vele, de nem baj.)


Először a dzsungelbe varázsollak titeket!

Összeadás, kivonás 80-ig

Ne feledd! Először a tízeseket, majd az egyeseket vond ki a számból!


Most pedig jöjjön egy kis szorzótábla (6-os és 7-es):



Ha ezzel is készen vagy, vedd elő az olvasókönyvedet és olvasd el hangosan Az ürge című olvasmányt a 105. oldalon!

Megdicsérlek! Mehetsz játszani és uzsonnázni!

Holnap találkozunk!

Üdvözöl: Kati néni

Környezetismeret



Kedves Gyerekek!

A mai napon nem szeretnék továbbhaladni veletek, viszont fontos lenne, hogy gyakoroljunk picit!
Ezért elküldöm nektek azon játékok linkjét, melyeket a korábbi előadások tartalmaztak.
Kérlek, elevenítsd fel tudásokat ezek segítségével!

Életjelenségek:

Válogasd szét az életjelenségeket és az életfeltételeket!


Válaszd ki 4 lehetőség közül az egészséges életmód feltételét!


Klikkelj a helyes válaszra!


Érzékszervek:

Melyik érzékszerveddel mit érzékelsz? Párosítsd!


Melyik érzékszerveddel mit érzékelsz?- párosító játék (Először az érzékszervekre klikkelj, csak utána a puzzle darabkára!)


Házi feladat: Aki még nem tette, legyen szíves elküldeni nekem április 5-ig a környezet munkafüzet 32. oldalát elkészítve és az érzékszervekkel kiegészített fejecskét!
(Múlt heti előadás anyagában található.)

Elküldheted emailben vagy facebookon is, csak kérlek tartsd be a határodőt!

Várom válaszaitokat!

Üdvözlettel: Kati néni


CsJ-03.31.-7.ó Fejlesztés



CsJ-2.a-03.31.-7.ó Fejlesztés


Fáradt, nyűgös a gyerek? Van megoldás az iskolaundoritiszre ...





Hosszú volt a mai nap is. Tudom, hogy elfáradtál.



Kikapcsolódásként küldök egy –két videót. Itt tudsz egy kicsit játszva tanulni, gyakorolni.





12 őszinte tanács pedagógusoktól szülőknek, hogy sikeres és boldog ...





Jó feltöltődést!



CsJ-03.31.-5.ó Magyar irodalom





















CsJ-2.a-03.31.-5.ó Magyar irodalom


                                       


                                      A fürge ürge (részlet)  
                                                        
                                     Kint a mezőn él egy ürge,
                                     mint a szélvész, olyan fürge.
                                     Nyakon csípni lehetetlen,
                                     mert futásban verhetetlen.

                                     Olyan gyors, hogy nem is látod;
                                     bámulsz, csak a szádat tátod.
                                     Elképesztő ez az ürge,
                                     tényleg rettentően fürge…
                                                                                                  
                                                                                         

                                                                                             Kőrösi László




A mai órán egy ismeretterjesztő szöveget fogunk elolvasni az ürgéről!
Magyarország élővilága - www.elovilag.turaoldal.hu - Közönséges ...



Megtudhatod hol él, milyen a testfelépítése, mivel táplálkozik, miért védett állat.




Biztosan sok mindent hallottál vagy olvastál róla.
Olvasd el a Tk 105. oldalán a szöveget!


Ha a végére értél, beszéld meg szüleiddel, hogy milyen új ismeretekkel lettél gazdagabb.


Vedd elő a füzetedet! Írd fel középre az olvasott szöveg címét!  

Válaszolj a kérdésekre egész mondattal!
Saját szavaiddal írd le a füzetedbe a válaszokat! Figyelj a helyesírásra és a betűalakításra!

Milyen hosszú az ürge teste?
Leginkább milyen területeket kedvel?
A nőstény mennyi kölyköt ellik?
Miért nem szabad hazánkban fogságban tartani?


Remélem sok mindenről tanultál a mai órán is!


Jutalomdal!(:)








Mozgasd meg magad a szabad levegőn!


CsJ-03.31.-2.ó Testnevelés


CsJ-2.a-03.31.-2.ó Testnevelés



Sziasztok!


Egy kis átmozgató testnevelésóra következik.
Öltözzetek át tornaruhába vagy szabadidőruhába!


Tornázhattok együtt a családdal! JA következő videót indítsd el, és utánozd a mozdulatokat!









Egészségetekre!



CsJ-03.31.-1.ó Matematika


CsJ-2.a-03.31.-1.ó Matematika



Rigó füttyös jó reggelt!         




A mai matematika órán a kivonást gyakoroljuk a 80-as számkörbe!


Egy bemelegítő fejszámolással kezdünk!


Vedd elő a matematika füzetedet és írd fel a dátumot!

A 10-es lottó nyerőszámai! Csak az eredményt írd le!


a)          4x6     6x7    8x5    9x4    8x3    6x2    7x7    8x2     9x7    9x6

b)          49:7       48:6      30:5     24:4     36:6      27:3     16:2       20:5      

              36:4    28:7        


Kérj segítséget az ellenőrzéshez!  a) és b) feladatonként:  

 0 vagy 1 hiba  Főnyereménye  *
                                                                                             
2 vagy 3 hiba  nyereménye  .  
                                                                                       
4 vagy 5 hiba  nyereménye °
                                                                                              
Ha több hibád van, ne L, inkább gyakorolj, és legközelebb sikerülni fog! J


A tankönyvben dolgozunk tovább.


Nyisd ki az 56. oldalon és old meg az 1. 2. feladatot! Pontosan dolgozz!(Ha kell, kérj segítséget!)


Ha elkészültél, ellenőrizzétek le felnőtt segítségével.

Szerintem ügyesen elkészítetted ezt is. Írhatsz rá egy nagy csillagot! Fogok írni, mikor nézem meg én is!



Óriás fólia lufi 25" 63cm Mignon, Minion 29954, héliummal töltve ...




Jó étvágyat a tízóraihoz!
                                                                                                 




2020. március 30., hétfő


Ünnepeljünk együtt! Jézus útja a kereszttel

Kedves gyerekek!
A mostani olvasmány nagyon részletesen leírja Jézus halálát, ami három nappal feltámadása előtt, nagypénteken történt. Jézus kereszthalála szomorú nap, de ünnep a keresztyének számára. Az utóbbi néhány évben éppen ezért „piros betűs” ünnepnap lett. Bármilyen ijesztő dolgokat olvastok is, mégse ijedjetek meg, mert tudjátok, hogy harmadik napra, vasárnap hajnalára feltámad a halálból.
Olvassátok el figyelmesen a könyv 126-127. oldalán lévő történetet. Majd lapozzatok egyet és gondosan oldjátok meg a feladatokat! Figyelem! Erre osztályzatot kaptok.
Feladatok:
1.       Egészítsd ki a mondatokat az olvasmány szövegében található szavakkal.
2.       Jézust igazságtalanul olyannal vádolták, amit nem tett és emiatt halálra ítélték. Veled történt-e hasonló, amikor igazságtalanok voltak veled? Mit éreztél. Írd le a mondatot befejezve saját szavaiddal.
3.       Az igaz állítások betűjelét karikázd be. Ha jól dolgoztál egy értelmes szót kapsz a történetből.
4.       Fejtsd meg a keresztrejtvényt. A megfejtés egy keresztyén ünnep lesz.
5.       Ez az egy feladat nem kötelező! Leginkább csak akkor tudod megoldani, ha van hozzá segítséged. Ha megoldod, jó játék lesz, de akkor igazságos a segítség nélkül otthon lévő társaiddal szemben, ha nem értékelem, csak megdicsérlek érte.
Jó munkát! Várom a megoldásokat 04.06-ra a következő email címre: cedrusuli62@gmail.com
Edit néni

Napköziotthon


Kedves Gyerekek!

Ha ebédeltetek és elegendőt pihentetek, vegyük elő a nyelvtant!
Mielőtt elkészítitek a házi feladatot, elevenítsük fel egy kicsit amit Ducó nénivel tanultatok ma!

A –dt-vel írt szavak

Például.: maradt, fáradt, szedted, csapkodta
Ha a –d végű szavakhoz –t-vel kezdődő toldalék kapcsolódik, akkor tt hangot ejtünk és hallunk, de leírni akkor is –dt-t írunk.
Olvasd el hangosan a példának írt szavakat! Ugye te is hallod?
Emlékeztek mit kértem tőletek mindig? KERESD MEG A SZÓTÖVET A SZÓBAN!
Például: maradǀt, fáradǀt, szedǀted, csapkodǀta…és így tovább!

szótő
toldalék
marad
-t
fárad
-t
szed
-ted
csapkod
-ta

Ennek tudatában kérlek próbáld megoldani a feladatod!
Kerestem nektek játékos online gyakorló feladatot!
Kérlek válogasd szét a szavakat úgy, hogy gondolj mindig a szótőre!

https://wordwall.net/hu/resource/1044575/nyelvtan/-dt-vel-%c3%adrt-szavak

Remélem élvezted az online játékot!
Irány uzsonnázni, levegőzni! Holnap találkozunk!

Üdvözöl: Kati néni

Ének 03. 30 - 04.03.


Kedves tanítványom!                                                   2020. 03. 30-04. 03.

Amire szükséged lesz: az énekkönyvre, füzetre, színes ceruzára!
Remélem, sikerült a múlt héten megismerkedni a hegedűvel!
Ugye jól megfigyelted a hegedű részeit, ügyesen berajzoltad a füzetedbe?

Folytassuk a hangszerek megismerését!

Egy zenés mese lesz segítségünkre, amiben minden szereplőt egy-egy hangszer, illetve egy-egy jellegzetes dallam jeleníti meg.

A mese címe: Péter és a farkas

A zenés mese Péter izgalmas kalandjáról szól, arról, hogyan járt túl a gonosz farkas eszén.
„ Egy szép tavaszi reggel Péter kisétált az erdőbe. Hiába tiltotta meg ezt neki Nagyapó. Egy félelmetes farkas Péterre és barátaira támadt. Péter barátai: a kismadár, a macska és a kacsa.”
Mi lesz a történet vége?
Hallgasd meg figyelmesen a zenés mesét!



Hallgasd és nézd meg képekkel is! 




Szereplők:

Péter – vonósok

Nagyapó – fagott

Kacsa – oboa


Macska – klarinét

Kismadár – fuvola

Farkas – kürt

Vadászok – üstdob



Nyisd ki a tankönyvedet a 80. oldalon! Keresd ki azokat a hangszereket a képen, amelyeken a szereplők megszólalnak!


Hallgasd meg többször a mesét!

Rajzold le a meséből azt a részt a füzetedbe, amelyik legjobban tetszett!


Aki szereti a színházi előadásokat, nézze meg Péter és barátainak kalandját balettelőadás formájában is. Közben az angol nyelvvel is ismerkedhetsz!




Élvezetes zenehallgatást, jó munkát kívánok!

Kedves Szülők!

Készítsenek fotót gyermekük munkájáról, küldjék el a házi feladatoknak fenntartott címemre:

pintererika2020@gmail.com

Az e-mail "Tárgy" rovatba a következőt kérem beírni:
gyermek neve, osztálya, tantárgy

Pl.: Garzó Peti 2.a ének

Várom a munkákat, köszönettel:

Erika néni J