2020. március 17., kedd

Református hittan

Kedves Szülők!
Az új helyzet mindenkinek kihívást jelent. Egy másodikos gyereknek különösképpen.
Még most nyiladozik értelme a tudomány csodálatos világa felé. Eddig órán minden szó jelentését megbeszéltük, a feladatokat közösen végeztük. Az önálló feladatok megoldásában segítséggel terelgettem őket a megértés és megoldás felé. Erre most nincs lehetőség.
A szép olvasást nagyon fontosnak tartom. A gyerekek is élvezték, ahogy felfedeztük az eddig ismeretlen szavakat, megtanultuk azok olvasását. Odafigyeltek lelkesen olvastak, hogy a megérdemelt dicséretet megkapják. Éppen ezért a feladatokat lehetőség szerint hangosan nekik maguknak kell elolvasniuk. Ügyesek, kis segítséggel sikerül nekik. A kiadott feladatokat be kell küldeniük, ez alapján látom megértették-e és így tudom értékelni is őket. Az ezekben való közreműködésüket köszönöm.
Email címem: /cedrusuli62@gmail.com/
Major Istvánné református lelkész


Kedves Gyerekek!
Mától egy ideig személyesen nem, csak interneten keresztül találkozhatunk.
Minden folytatódik úgy, mint eddig. Haladunk tovább az anyaggal. Személyesen nem állhatok mellettetek, nem tudok segíteni. Éppen ezért nagyon figyelnetek kell, hogy ügyesen meg tudjátok oldani a feladatokat.
Egymás után többször olvassátok el hangosan az olvasmányt. Minden órán kérdések lesznek az olvasmányból. Ezeket figyelmesen olvassátok el szintén hangosan. Ha úgy érzitek, tudjátok a választ, ezt is hangosan mondjátok és írjátok le.
16. József megbocsát a testvéreinek
Folytatódik József izgalmas története: Megtalálták legkisebb testvérének zsákjában az elrejtett drága poharat. Mi lesz most? Az egyiptomi nagyhatalmú ember súlyos büntetést szab ki kistestvérükre?
Nyissátok ki a tankönyvet a 86. oldalon. olvassátok el a történetet. Hangosan szépen, tagoltan. A hosszabb vagy ismeretlen szavakat lassabban.
Képzeljétek oda magatok köré társaitokat és engem is. Mintha ott ülnénk körülöttetek.
Aki szépen olvas azt akár meg is dicsérhetném, ha ott lehetnék.
Olvasás után csukjátok be a szemeteket és képzeljétek, hogy ti is ott vagytok Egyiptomban. Látjátok a testvérek rémült arcát. A kicsi Benjámin félelmét, ahogy odabújik egyik bátyjához, hogy védelmet keressen nála. Látjátok József ujján a fáraó gyűrűjét. Halljátok haragos
szavait. De ti tudjátok, hogy csak próbára akarja tenni őket: vajon még mindig kemény a szívük. Még mindig irigyek? Még mindig képesek édesapjuknak fájdalmat okozni?
Halljátok, amint könyörögnek testvérükért. Képesek érte feláldozni magukat! Látjátok amint József arca haragosból átváltozik. Sírva öleli át testvéreit. Megbocsátott nekik.
Feladatok:
1.Honnan tudta meg József, hogy testvérei megváltoztak? Karikázd be a megfelelő válasz melletti betűjelet.
a, Mosolyogva hajbókoltak előtte.
b, Örültek, hogy nem az ő zsákjukban találták meg a poharat.
c, Inkább maradjunk itt, csak őt engedd haza!

2. Igaz vagy hamis? Tégy I betűt a mondat elé, ha igaz az állítás. Tégy H betűt, ha hamis.
József elrejtette Benjámin zsákjában a poharát.
A testvéreket nem érdekelte mi lesz Benjáminnal.
Apjuk nem félt elengedni Benjámint.
József hitt Istenben, ezért bocsátott meg.
József ellen testvérei rosszat tettek, de Isten jót hozott ki belőle.
József nem szerette testvéreit, mert már gazdag volt.
Ha jól dolgoztál három I betűd és három H betűd van.

A következő órán újra találkozunk! Edit néni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése